Szomorú hétfő

Arcpirító, szánalmas, megalázó - keresgéltem a jelzőket arra a mérkőzésre, amelyet hétfőn este játszottak egy NAIA-csapat ellen a Tritonok. Végül is mindegyiket elvetettem, mert még ezek sem volnának megfelelők. Ha ezzel illetném őket, akkor azzal azt feltételezném, lesznek jobbak. Ez azonban nem lehetséges. Ilyen gyenge csapatban Laura még nem játszott a pályafutása alatt. Ami fáj és most ő sem tud érdemben segíteni. Mintha ólomba mártották volna a kezét, de a lányom, tehát nem szapulom feleslegesen. Sokkal jobb játékos, mint amit hétfőn este láthattam. A többiek viszont nem azok.

Az edző azt kommunikálja, hogy erősebbek, mint tavaly, de mindent elmond a gárdáról, hogy van egy centere, aki bár sokat dolgozik az edzésen, de nem tudja megfogni a labdát, ahogy a Csatában mondtuk, suta. És hozzá alacsony is. Viszont rengeteget van a pályán. Nem írok a többiekről, mert rendes lányok, csak kevesek. Komolyan gondolom, hogy csak a nagy számok törvénye alapján nyernek majd meccset a konferenciájukban.

Tegnap este nem használhatták telefonjaikat, így nem tudjuk, Laura mit gondol a helyzetről. A sors fura fintora, vagy inkább jelzése, hogy tegnap ünnepelte születésnapját az edző. Tükröt kapott ajándékba. Meglehetősen torzat.