top of page
Search
  • szorenyi peter

Második győzelem, de elvettek két pontot Laurától

Ilyen hibát elkövetni még nem láttam a statisztikára mindig kényes amerikaiakat. A hibásan vezetett jegyzőkönyv miatt hivatalosan csak 14 pontot dobott Laura a Purdue elleni idegenbeli mérkőzésen. Pedig 16 pontot termelt és mivel a mérkőzés videója fent van az interneten, ezért ez könnyen ellenőrizhető. Íme! Az első fotón az UMSL 12-e a második negyedben, 6.20-nál, egy labdaszerzés után sikeres ziccert dob.

A labdát a képernyő jobb oldalán látható irányítójuktól kapta. A jegyzőkönyvbe azonban a Laura dobását segítő, azaz az ellenfelet kizáró 11-es játékos neve került be.

Mi persze a meccs hajnali befejezése után azonnal kiszúrtuk, és a lányommal beszélve is egyértelműsítettük, hogy itt bizony jegyzőkönyvvezetési hiba történt. Látszólag nincs mit tenni, de azért még ötletelek.

Laurának remekül ment, kezdőként 39 percet volt a pályán még úgy is, hogy az utolsó negyedben kiugrott a kisujja, mozgatni sem tudta, így kénytelen volt azt magának visszapattintania. Sejthető, hogy hazafelé az úton már bucit játszik a kézfeje. Talán otthon, a mai napon Angelo tud rá valami gyógyírt. Egy civilnek már tuti gipszbe kerülne a keze. A hivatalos statisztikába bekerül még 3 lepattanó és 3 gólpassz is, de most már ezt is ellenőrizni fogom. Ami még biztató, hogy az első három dobása sikeres volt, pedig ezekben két tempó és egy hárompontos volt benne.

A meccset, nem utolsó sorban, 62-52-re megnyerték a Tritonok pedig, mint a fenti képeken is látszik, 15 percig a hazaiak vezettek.

Ezzel 2-1-re javították a mutatójukat és feljöttek a rájátszást érő 8. helyre a GLVC bajnokságában. Ez az állás azonban most még inkább a reményeket tükrözi, mint a valós erőviszonyokat. A konferencián belüli mérkőzések csak decemberben kezdődnek. Azok lesznek a valóban fontos derbik. Ha Laura tartani tudja alakuló formáját, akkor meglehet a rájátszás, az pedig méltó búcsú volna az NCAA-től.



24 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page