top of page
Search
  • szorenyi peter

A szezon első hava

Van az úgy, hogy nem a kosárlabdáról írok. Charlestonban, az első évében is 6000-en kattintottak arra bejegyzésemre, amely Laura autóját mutatta a 30 centis hó alatt.

Ekkora hó idén még nincs, pláne nem St. Louisban, de ma már esett. Talán, ha 3 centis a Holle anyó cihájából kihulló pehely, de azért megmarad a St. Louis-i kertekben. Mindezt annak apropóján írom, hogy kitehessem az alábbi képet, majd rákanyarodhassak az igazi büszkeségre.

Laura ugyanis újabb szakképesítést szerzett. Nem mondom, hogy igazán értem ezeket a papírokat, a tartalmukat igen, de Lorka azt mondja, fontosak. Világos, bekerülnek, hogy mester szakon ilyen részképzési certificate-t szerzett. Magyar-n baromira otthon van a Google optimalizálásban, azaz abban, miképpen tud eljutni a potenciális fogyasztóhoz. Köszi lányom, ha hazajössz, akkor apádnak is tartasz egy kis gyorstalpalót, hogy ezek a cikkek több emberhez jussanak el. Mutatom ezt is.


Addig pedig bravó, most bár még 4 hét a félév végéig, de már át lehet tenni a suliról a kosárlabdaára a hangsúlyt. Na mégis lett sport a posztban, de hát én már csak ilyen vagyok, büszke és szórakoztatandó.

19 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page