A legjobb 8 között
- szorenyi peter
- Apr 9
- 1 min read
A visszavágón 80 ponttal győzték le a Nyíregyházát, nem is ez a kérdés. 111-35 lett a vége.

Ahogy ezt mindig leírom, ez a blog Laura ürügyén rólam szól. Akkor kezdjük is velem. Én voltam az operatőr a meccsen. Laura egy góljáról és még 2-3 akcióról maradtam le. Ezt azzal magyarázom, hogy sok volt a labdaszerzés, az akció, a pont. Közepes teljesítményt nyújtottam.
Laura jobbat, mondjuk egy négyest. 27 ponttal és 32-es VAL-lal zárt, ebben csak Zsani előzte meg. 8-ből három 3-as ment be, csak az utolsóért kár, mert azt már nem kellett volna eldobni.
Ez a forduló sima volt, ahogy a következő is az lehet a Fortis ellen. valamivel kisebb különbségű, 30-40 pontos győzelemre számítok.
Az igazi megmérettetés a legjobb 4 között jöhet el, Pécs, vagy a BEAC? Inkább az előbbi, mert bár a felnőtt csapat még/már éremért harcol, hazai pályán, ha beküldik a magasakat, akkor bármilyen hátrányt be tudnak hozni. Igy volt ez most is, a ZTE hazai 7 pontos előnyét 3 perc alatt tüntették el.
Comments